Rendszeres olvasók

2014. január 11.

Mágneses üzenő táblák

Remélem mindenkinek remekül kezdődött ez az új 2014. év!
Nálunk süt a nap és még pulóverben sem lehet fázni az udvaron. Félek, hogy ezt a  nagyszerű tavaszi időjárást egyszer csak felváltja a későn érkező zord tél. Karácsony és Szilveszter elmúltával  már nem szeretnék sem havat, sem fagyot látni :)
Karácsonyra kaptam mágneses festéket. Azonnal ki kellett próbálnom. Vintage stílusban készítettem pár üzenő táblát, amit a MiniatureMoods boltomban is megtaláltok. (Egyébként a bolt kínálatát folyamatosan fogom frissíteni, csak az időm nagyon kevés :)





A táblákat mágnesfestékkel festettem le, utána került rá a kép és a végén fénytelen lakkal kezeltem, hogy tartósabb legyen.

Persze számomra elsősorban a hangulat jelenetek elkészítése okozza az igazi boldogságot. Belekezdtem a legújabb projektbe.
Valójában nem tudom megmondani, mi a pontos megnevezése. Dioráma talán ?
Mindenesetre kipróbálok egy új módszert, amit még nem láttam máshol sem. (ez nem jelenti azt, hogy nem is létezik)
Amennyiben időm engedi, megpróbálom a folyamatot dokumentálni képekkel is és beszámolok róla nektek is, miként sikerült a kísérlet.
Egyenlőre az első képek a legelső lépésekről.





Az új technika nem a fenti képeken látható "kovácsoltvas" elkészítésével kapcsolatos :)

Szeretettel köszöntöm az új követőket is! 
(sajnos nem mindenkit tudok visszajelölni követőként, mert nem találom a blogjukat: Claude, Pilarcolada, Minilys Miniatures ) 

Kellemes hétvégét kívánok!






24 megjegyzés:

  1. Carini i lavori con i magneti.
    Interessante il tuo nuovo progetto.
    Saluti, Faby

    VálaszTörlés
  2. belles réalisations avec votre nouvelle imprimante
    pour répondre à une partie de votre question, l'adresse de mon blog est http://minipatouillis.blogspot.fr/
    amicalement

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Je suis content que vous l'aimez!
      J'ai trouvé votre blog, je me suis abonné :)

      Törlés
  3. Beautiful scenes! Magnetic panels are gorgeous!
    I love working with 'wrought iron'!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eliana Muito obrigada! Eu estou feliz que você gosta!

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Estoy muy feliz! Espero que la secuela de será una buena?! :)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Me alegro de que te guste! ¡Gracias Maria!

      Törlés
  6. Toner magnético? Nunca lo había escuchado, genial el resultado. Y el cabecero de forja es precioso. Besos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Me alegro de que te guste Paky!
      Mágnesfesték - 50 ml, Pentart,Cikkszám: FEMG-0001
      természetes vasásványt tartalmaz,vízbázisú,
      a festékkel lekent felület száradás után könnyen mégnesezhető lesz
      különböző tárgyakat rögzíthetünk rá mágnessel
      írhatunk rá krétával is, ezért ideális üzenőtáblák alapozásához
      Ajánlott: fa, fal, karton, kerámia, polisztirol tárgyak festésére.
      Száradás után a felület átfesthető, átszínezhető
      Tinta magnética - 50 ml Pentart, Item: FEMG-0001
      contiene minerales de hierro naturales, solubles en agua,
      la superficie de la pintura será pintada cuando magnético seco fácil
      diferentes objetos se pueden grabar en magnética
      Usted puede escribir sobre ella con tiza, por lo que la base ideal para paneles de mensajes
      Recomendado: madera, tablero de la pared, cerámica y objetos de poliestireno pintura.
      Después del secado, la superficie se puede aplicar, que puede ser de color
      Tal vez usted pueda comprender la traducción de Google? :) Espero que estés bien?! :)
      abrazar

      Törlés
  7. Hello Andrea, first of all my best wishes for 2014! I see that yours started well, you had the time to make gorgeous miniatures :D! Your new project looks very promising, I can't wait to see more of it! The new magnets are wonderfully made, it is all so realistic to see!
    Regarding the time to make miniatures: I had two weeks of rest, but I haven't done much in miniature, next week I'll have more time I guess ;)!
    Hugs, Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heel erg Bedankt, Ilona! Ik was blij dat ik heb wat u Houde is gemaakt! Beet een van het werk en je vakantie meer over de Man's Zulte Dochter weten but Zorg voor het soort hobby! :) omhelzen
      Thank you very much, Ilona! I'm glad that you like what I made! A little freedom from work and you'll know more about the man's daughter to care for the kind of hobby! :)
      embrace

      Törlés
  8. Helló Anda,
    A mágneses táblára néz ki, és nagyon várom, hogy a tárgyaláson meg többet az új projekt.,
    Nagy ölelés,
    Giac

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I'm glad you like it! I hope the sequel will be good. :)
      embrace

      Törlés
  9. Привет Анда!
    Вы сделали удивительную работу! Мне очень интересно!
    Я люблю вашу ковку. Очень хочется увидеть продолжение!
    Объятья
    Татьяна

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Татьяна большое спасибо! Проект будет продолжено каркас ворот. Я надеюсь что я может продолжить в ближайшее время. (Всегда чертовски нехватка времени)
      Объятья

      Törlés

Hozzászólások