Rendszeres olvasók

2011. december 11.

Karácsony 1962. - a történet folytatódik


Sikerült szerezni egy kályhát is, ráadásul teljesen újat. Ez egy jancsikályha. Sajnos, ahogy kialszik a tűz, utána már meleget sem ad, de a hideg éjszakákra találták ki a forróvizes palackot az ágy végébe a lábakhoz. A kályha  alá és köré fém lemezt helyeztek, nehogy a forróság és a kipattanó szikra tönkre tegye a padlót és a frissen festett falakat. A szőnyeg is új szerzemény, nagyon örültek neki, mert a Bizományi Áruházban aránylag olcsón jutottak hozzá.


Egyből be is fűtöttek, és a felforrósodott kályha vörösre színezte a falakat, meghittséget teremtve a kis szobában.



A karnist az egyik szomszéd adta nekik ajándékba. A függönyt pedig a nagynénitől örökölték. Az anyuka az Adventre való tekintettel elkészítette a koszorút fenyőágakból, mézeskalácsból, dióból és azokból a háztartási gyertyákból, amit egyébként a sűrűn előforduló áramszünetek miatt tartott.  
Hamarosan itt a Karácsony és még annyi a tennivalójuk, hogy igazi otthont teremtsenek a gyerekeknek! Még nincsenek meg az ajándékok sem, és a Karácsonyfát is meg kell venni!!!
Reméljük sikerül nekik időre berendezkedni! Én szorítok, hogy így legyen.
(folyt. köv.)

6 megjegyzés:

  1. A decoração de sua mini-box está ficando muito bonita! Estou adorando acompanhar a história. ;)
    Um grande abraço.

    * My first language is Portuguese!
    (Az első nyelv a portugál!)

    VálaszTörlés
  2. Obrigado por continuar a seguir em breve!
    Eliana desculpe a tropeçar por causa da língua, eu esqueci de mudar o compilador, depois que eu escrevi Flora):) Sorry

    VálaszTörlés
  3. Mi piace moltissimo, la stufa è davvero bella!
    Mi piaccino tutte le decorazioni che hai aggiunto, i quadri, le foto, Diventa sempre più bella ad ogni nuovo dettaglio che aggiungi!
    Un bacio
    Mely

    VálaszTörlés
  4. Vi ringrazio, cari Mely. Spero di essere pronto ogni Natale, volevo fare!

    VálaszTörlés
  5. Que preciosa escena, mee ncanta la estufa es fantastica.
    besitos ascension

    VálaszTörlés
  6. Acension ¡Gracias! Debo admitir que yo era tambien. :)

    VálaszTörlés

Hozzászólások